Magyarországi Túrák
8. PANNONHALMA - SOPRON – GYÕR ( 1 nap)
Az út során eljuthatnak Magyarország északnyugati részére, itt található Pannonhalma, Sopron és Győr.
A Pannonhalmi Apátság, az egykori bencés szerzetesek otthona, egy hegyen áll. Az apátságot 996-ban alapította Szent István édesapja. A középkorban a hegynek a Szent Martin nevet adták egy legendának köszönhetően. Napjainkban az apátság épületében fiúiskola működik.
Az épületsorok között, szinte teljesen eldugva, áll egy pompás gótikus templom, mellette kolostorral, amelynek legrégebbi része egy római kripta a 11-ik századból.
Következő állomásunk Sopron, mely az osztrák határon fekszik. Már a rómaiak idejében a legfontosabb kereskedelmi út mentén állt, és később, a Magyarországon zajló forradalmak idején sem rombolták le. A 2-ik Világháború során is csak kevés kár érte. A középkor szinte érintetlenül megőrződött Sopronban, a teljes belvárost városfal keresztezi. Ebédjüket a Poncihter Házban fogyaszthatják el, majd megnézhetik a Soproni Borszéfet, ahol borkóstolásra is sor kerül.
Utolsó állomásunk Győr, mely bár egy hagyományos iparváros, a belvárosa mégis sokat megőrzött régi varázsából. Az utcák körülölelik a valamikori várat, mely napjainkban püspöki székhelyként funkcionál. Két folyó folyik azon a ponton a Dunába, ahol Győr elterül.
Pannonhalma – Sopron – Győr Túra csak lekéréses alapon rendelhető meg.
Az elhozatal ingyenes - A hotelből ingyen hozzuk el és a túra végén vissza is visszük. Ha pedig máshol szeretné befejezni a túrát, akkor ez is megoldható!
Az árak felnőtt árak, személyre megadva!
Gyerekek (3-12): féláron!
FOGLALJA LE MOST!